2014. jan 29.

Káprázatos portrék XIX. századi eljárással

írta: Elmark
Káprázatos portrék XIX. századi eljárással

Michael Shindler egy 19. századi fényképészeti eljárást használ, amit úgy hívnak ferrotípia. San Francisco-i Photobooth nevű boltjában található manapság az egyetlen ilyen műhely. Ám nem modellekről, vagy előre kitalált csendéletről készít felvételt, hanem az arra járó érdeklődőket veszi lencsevégre. Amellett, hogy szeret új emberekkel megismerkedni, örül a kihívásnak, hogy minden emberben meg kell találnia azt, ami érdekessé teszi.

Ferrotípia (2).jpg

Ferrotípia (1).jpg

Ferrotípia (13).jpg

Ferrotípia (14).jpg

Ferrotípia (16).jpg

Ferrotípia (3).jpg

Az eljárást az aranykorában legfőképpen vándorfényképészek használták, mert a fénykép szinte pillanatok alatt elkészült. A fényképezőgép belsejében fémlemezek voltak, amiket a fényképezés után belemártottak a szükséges oldatokba, majd vízzel leöblítették őket. Ezután a vásárló már vihette is a képeket. Shindler a fotóit leheletvékony ezüstlemezekre készíti, ami egy különleges hatást ad az egésznek. Mintha tejszín és fém gyönyörű egyvelegét láthatnánk. Valamint a képekből nem készül kópia, így minden egyes kép utánozhatatlan és eredeti.

Ferrotípia (9).jpg

Ferrotípia (7).jpg

Ferrotípia (4).jpg

Ferrotípia (11).jpg

Ferrotípia (5).jpg

Ferrotípia (6).jpg

Ferrotípia (8).jpg

Ferrotípia (15).jpg

Ferrotípia (12).jpg

Ferrotípia (10).jpg

Forrás

Szólj hozzá

fotográfia